2010. december 24., péntek

Merry Christmas




Részeg szemüveg

A Campus Fesztiválon kampányolt a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a központi üzenet az ittas vezetés elleni figyelemfelhívás volt.

Kép forrása: haon

Idén harmadik alkalommal vannak jelen az egyenruhások a rendezvényen, és a fiatalokkal együtt értekeznek a ittasan okozott közlekedési balesetek visszaszorításáért. Bemutattak egy új eszközt, amely a ,,részegszemüveg" nevet kapta, nevéből adódóan; illuminatív élményt biztosít a használójának - ezt ki is próbálhatják az érdeklődők. Vasárnapig lehet a szemüveget megtekinteni a fesztivál területén lévő Civil Agórán. HBN - VVN

Részeg-szemüvegek

A rend őrei a Campuson pár kérdésre adott válasz után rám-tessékelték a szemüvegek egyikét. Ugyanis, 4 fokozata van a szemüvegeknek. Pontosan már nem emlékszem, hogy következnek egymás után - de az elfogyasztott alkohol mennyiségét és minőségét reprezentálták.

Mókás volt. Nevettem végig.:) 
Egy kis pohár vizet egyensúlyozva kellett végigmenni egy kijelölt fehér vonalon, akadályokat megkerülni, majd ping-pong labdákat összegyűjteni.
Természetesen nem a vonalon mentem, minden akadályt felrúgtam, és sok idő kellett a labdák összegyűjtésére is. :D
Bár hozzá kell tennem, 3 sör meg egy feles után nem úgy lát az ember, ahogy a szemüveg azt illusztrálta.;)
Illetve, nem hiszem, hogy ilyen mókás feladatsor fogja visszaszorítani az ittasan vezetők száma.
Minden az emberekben születik meg, nem egy szemüvegben.


A sör most úgy is olcsóbb a benzinnél!
Igyál, ne vezess!

2010. december 14., kedd

2010. december 12., vasárnap

Karácsony

Az előző pesszimista karácsonyváró bejegyzés után, itt egy sokkal vidámabb hangvételű.




No mert valóban vannak dolgok melyek zavarnak, de ezek mellett számos tény miatt boldogan várom az ünnepeket.


Imádok ajándékozni. 

Olyannyira, hogy általában a sajátomra szánt pénzt is másra költöm. Igen, tudom, a saját kézzel szívből készített tárgyak sokkal értékesebbek mint bármely a boltban megvásárolt. Azonban én sokszor esem kísértésbe a vásárokban, a kirakatokban, mikor tudom, hogy xy nagyon örülne annak amit látok. Aztán amikor átadom a becsomagolt meglepetést, annyira izgatott vagyok, hogy mennyire örülnek neki. Számomra egy mosoly az ajándékozott arcán, mindennél többet ér.
Idén először karácsonyozunk együtt a szerelmemmel, s az ünnepek alkalmával mézeskalácsokat is fogunk sütni - melyeket majd jól feldíszítünk. ;)




S mivel iszonyatosan imádom a mézeskalácsot, mind íze és mind formái miatt, megosztok veletek egy egyszerű mézeskalácsreceptet.




Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
2 tojás
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál méz
17 dkg porcukor
1 kiskanál szódabikarbóna
2 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék




Elkészítés:
Először a lisztet összekeverem a porcukrral, a vaníliás cukrral, a szódabikarbónával és a mézes fűszerkeverékkel. Beleütöm a tojásokat, hozzáadom a mézet, és összegyúrom kézzel. Az összeállított tésztát berakom egy éjszakára a hűtőbe. Másnap a tésztából kiszaggatom a formákat és előmelegített 175 fokos sütőben sütöm. Az első adagnak körülbelül 10 perc kell, a többi adag kevesebb sütést igényel.


Egyéb karácsonyi süti receptek ->itt<-.


Két ország egy közös cél érdekében

Mindent megtesznek a két oldal munkanélküliségen csökkentéséért




Hajdú-Bihar. Magyarország és Románia között együttműködési program indult 2007ben, melynek lényege, hogy a határmenti térségben élőket közelebb hozzák egymáshoz. Ezekben a régiókban jelentős a munkanélküliség és a munkára várókat az is korlátozza, hogy többségüknek iskolázottsági szintje alacsony. Ez a probléma kezelhető lenne a térség munkaerőpiacának integrálásával. A projekt célja egy olyan összefogás létrehozása, mely segítené a munkanélküliség csökkentését és az irányított munkavállalás lehetőségét. Ennek érdekében tanulmányutakat szerveznek, közös munkaerő-piaci stratégiát dolgoznak ki és közösen használható adatbázist hoznak létre. Elsősorban a regisztrált álláskeresőkön, a hátrányos helyzetűeken és az alkalmi munkavállalókon igyekeznek segíteni.
A projekt az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ és Bihor illetve Szatmár Megyei munkanélküli ügynökségeken keresztül fog megvalósulni, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. HBN - VVN

Közeleg a karácsony

Lehet gyakorolni a színdarabra.


Általánosan nézve a karácsony a családok életében a meghitt szeretettel teli napokat jelenti.
Három nap, szeretetben, békességben, nyugalomban, de ebből is csak egy nap az, amikor a családtagok művészi szintre emelik előadói tehetségüket, és ,,szeretik" egymást, és figyelnek egymásra.




Ami működik karácsony napjain, zökkenőmentesen zajlana az év bármely más napján. Ebből kiindulva az egész egy nagy színészkedés. Igen az... megjátszott cselekedetek sora.


Az év 362 napján:
- Nincs közös ebéd, vacsora
- Senkit nem érdekel, mi zajlik a másikban
- Senkit nem érdekel, mi van a másikkal
- Nincsenek közös szórakoztató programok


Karácsonykor:
- Közös ebéd, vacsora
- Közös főzés
- Közös fadíszítés
- Közös társasjáték




Számomra az egyik legkedvesebb ünnep, mindennél jobban szoktam várni ezt a 3 napot, még akkor is, ha tudom hogy Mű. Jól esik az a 3 napi megjátszott szeretet is.
Azonban idén a családban olyan dolgokra derült fény, ami ettől a színészkedéstől teljesen elvette a kedvem, sőt, most nagyon nem fog jól esni a lelkivilágomnak...


2010. december 5., vasárnap

"Tervezz óriásplakátot!"

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság idén márciusban pályázatot hirdetett a VÍZ világnapja alkalmából; amelyre én is neveztem.





Természetesen téma a víz fontossága volt, és az én korosztályom fotókkal pályázhatott.

Én egy olyan óriásplakátot készítettem, mely hangsúlyozza természetes vizeink tisztaságának fontosságát.
Szükségem volt egy kézmodellre, akinek a szerepét Barna Ági töltötte be.
Helyszínnek a Békás-tót választottam, mivel tökéletes miliője lett a kész alkotásnak.
A végső simítások photoshoppal lettek elvégezve.

Íme a folyamat, illetve a felhasznált egyéb képek melyekből megszületett az alkotás:

Ez az eredeti kép, amelyen finomítottam.

Egy kis photoshop után.

Szükség volt egy kis sivatagra a drasztikus hatásért.

Földünk.


S a végeredmény:

Most láthattátok egy másik oldalam, nem csak írni szeretek, hanem többek közt fotózni is. ( Számos egyéb kedvelt elfoglaltságom mellett. :P )




Boom De Ya Da ...

2010. december 2., csütörtök

Kihasználtság alapján módosítanak



Debrecen. Olvasóink panaszolták - a 2A és a 3A jelzésű trolibuszok nem közlekednek a Köztemető főkapujáig, ez az idősek számára a legbosszantóbb - mivel a Kassai útrol lesétálni a főkapuig nagyon megerőltető. Továbbá észrevételezték azt is, hogy a temető irányába közlekedő trolibuszok szinte azonos időpontban indulnak el, emiatt ha lekésik őket, sok ideig kell várniuk a legközelebb érkező járatra.


A kép forrása: Debreceni Troli Klub


Ezügyben kérdeztük meg a DKV Zrt. Kommunikációs osztályvezetőjét, Kovács Attilát, aki elmondta - a társaság forgalmi szakemberei számos szempont figyelembevételével változtatják a menetrendet. Elemzik az utazás számlálási adatokat, forgalmi adottságokat, illetve az indulási idők egyenletességének megtartását is szem előtt tartják.A 2,2A és a 3,3A jelzésű trolibuszok csúcsidőben 6-8 percenként, csúcsidőn kívül 10 percenként közlekednek - ezek a járatok egymáshoz képest 3-5 perces eltéréssel indulnak. ( HBN-VVN )


A cikk szeptember közepén jelent meg a Hajdú-bihari Naplóban. :)

2010. november 27., szombat

Vers

Sóvárgás






Ha annyira érdekelne megkérdeznéd,
Feljegyeznéd, s később megnéznéd.
Ha annyira aggódnál értem keresnél, idejönnél,
Szíved megnyilna és máris megkönnyebbülnél.


Nem kell folyton a másikra mutogatni,
Megállás nélkül benne a hibát kutatni.
Ismerd fel magadban a tökéletlent,
S probáld leküzdeni a lehetetlent.


Apró lépésekkel kezdődik a nagy változás,
Szoruljon háttérbe az átlátszó ásítozás.
Tegyél azért, hogy az lehess aki vagy,
Lelkiismereted nyugodni úgysem hagy.


Töltsd be valódi szereped mit vállaltál,
S amiért oly sok időt eddig feláldoztál.
Végre szeretnélek szeretni úgy ahogyan azt kell,
Ám sóvárgó sóhajom érdektelen süket fülekre lel.


Éjszakánként szívem marja az a tudat,
Hogy reményem téget soha meg nem hat.
Nem lehetek szülőd, hogy utat mutassak,
Már az sem megy, hogy lelkedre hassak.


Segítőközpont Biharnagybajomban

Megunták a vállveregetést és ígérgetést – saját kezükbe vették az irányítást.






Biharnagybajom. Átadták azt a Biharnagybajomi Szociális Alapszolgáltatási Központ és Bölcsődét pénteken, mely mintegy 34 millió forintból valósult meg, egy 3 éves program keretein belül. A pénteki avató ünnepségen Bodó Sándor, a megyei önkormányzat képviselőjeként elmondott beszédében kemény kritikát fogalmazott meg a hátrányos helyzetű kistérségeket érintő nehézségekre utalva.
– Ha kérnek valamit, azt jogosan teszik, sőt, a biharnagybajomi előljáróság nem tudna olyat kérni, amire nincs szükségük - jelentette ki, megjegyezve: elegük lett már abból, hogy a falusiak életét a városiak, a szegényekét a gazdagok irányítják. 
– A vállveregetésből sem kérnek már – tette hozzá a szomszédos Sárrétudvari vezetését is ellátó politikus, aki mindezek mellett arra is kitért, mekkora segítséget jelent majd ez a pénteken átadott intézmény az életvezetéssel, szociális gondokkal, fizikális vagy lelki problémákkal küzdőknek. A biharnagybajomi átadón részt vett Soltész Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára is, aki elmondta, azokon a kis településeken, ahol megpróbálnak tenni az idősek és családok érdekében, megkapják a megfelelő támogatást. Szitó Sándor, Biharnagybajom első embere, mindehhez még hozzátette: nemcsak a település színvonalát emeli az új, modern, rendezett külsejű intézmény, hanem a legérzékenyebb társadalmi rétegekben élőknek is lehetőséget ad a továbblépésre. 
( HBN–VVN )

Ez a cikk júniusban született.


2010. november 26., péntek

A látszat



Gyanúsan csöndes és zavaróan tiszta. A fehér csempén távolból gumi talpú papucsok csikorgása hallatszik. Gyanúsan csöndes és zavaróan tiszta, ilyen a váró. Bár mégsem teljesen csöndes. Ha jobban odafigyelünk, kész zenei műalkotás közepén találjuk magunkat. A csikorgó papucsok, a műanyag székre huppanó hátsók, az orvosi szobákból kiszűrődő motoszkálás és susmorgás - tökéletes komponáció a fülnek. Egészen színpadra illő kavalkád. A tisztaság sem mondható patyolatnak. A fuga, amely a csempék között élesen helyezkedik; barna, néhol fekete árnyalatú színben pompázik. A betegek, akik lusták beletörölni lábukat a Welcomeba, behordják a város mocskát. Fél és egész cipőnyomok hevernek a padlón. Még a márkajelzések is kivehetőek, s, ha követjük a nyomokat, megpillanthatjuk a lábnyomda gazdáját. Az elnyűtt mintájú talpnyomokhoz visszahúzódó, szerény és valóban beteg népek tartoznak. A pontosan kilátható, nagy értékű cipőfoltokhoz pedig - finnyáskodó, méregető, a széken sokat mocorgó, bajaikat túljátszó macák és pacákok.
Lágy kocorgó hang. A folyosó közepén lévő hatalmas kétajtós egyetlen maroknyi kilincse zörög. Elfordul a fém golyó, és egy összekuszált búzahajú hölgy dugja ki fejét a résen. Biztosan fésülködött reggel, a sok munka és fárasztó beteg sereg viselhette meg. Éles reszelős hangon a folyosóra kiált:
- Rávi Zoé! Rávi Zoé!
- Megyek. - hallatja unott hangon egy tetőtől talpig fekete ruhás fiatal. Lajhár módjára topog a folyosó végéről a tátongó ajtóhoz.
- Kerülj beljebb Zoé, Dr. Cash már vár. - nyájaskodik a búzahajú.
Akinek szobája világos és igazán modern. Amolyan minimalista kivitelezés. Fehér fal, fehér bútorok, fehér ajtók, minden fehér. Sehol egy dísz vagy felesleges kütyü. Steril. Letisztult. Visszataszító. Ahogy a nő arcán lévő mosoly is. Mintha azt mondaná; ,, Te hibbant, ó te dilinyós kis senki". De ezt sosem hányta az orrára senki. Zoé a titkárnő szobájában balra fordul, ahol az ismerős ajtó fogadja. A kilincsre markol erősen, ám lecsúszik keze. Ideges kissé, ami fintorgó száján is látható. A doktor szobájában mindig, mintha egy régiség kereskedőnél járna. Egytől-egyig minden antik. Barna, fekete és vörös színek alkotják a teret. A szőnyeg perzsa, kézzel szőtt egyedi, igen igényes darab. Biztosan nem volt olcsó. A falakat barna-bordó csíkos tapéta borítja.
- Szervusz kedves Zoé, ülj le kérlek! - mutatva a doktor az asztala előtt lévő trónra emlékeztető bőr fotelre. Kényelmes alkalmatosság. Királynak érezheti magát aki beleül.
- Jó napot Dr. Cash, hogy van ma?
- Ezt én kérdezhetném tőled, teljesen mellékes az, hogy mi zajlik bennem.
-Hogyan bízzak egy olyan emberben, akiről azt sem tudom mit érez akkor, mikor kényszerből kell velem egy szobában tartózkodnia? - kérdezi gúnyosan Zoé.
- Hiszen idestova 4 éve ismerjük egymást. Bízhatsz bennem. De kérlek ne legyenek negatív érzéseid; jól vagyok, mindig örömmel tölt el ha veled találkozok. És te kedves Zoé? Ma kit gyászolsz?
- Magamat. Az életemet. - válaszol lehajtott fejjel.
- Otthon történt valami?
- Otthon mindig történik valami. Minden nap. Ugyan az...
- Vita a szülőkkel? - kérdi a doktor a rituáléhoz hűen.
A lány a plafonra mered. A plafonra, amin villámlásszerű repedések nyúlnak a falak sarkainak irányába.
-Kikészít, hogy olyan apával kell együtt élnem, aki hűtlen anyámhoz. Aki amikor teheti lelép otthonról a ribancához. Kikészít az, hogy anyám depressziós lett apám miatt, és rajtunk vezeti le a feszültségét. S az, hogy senki nem néz semmibe, semmibe nézik, amit teszek a suliban, a munkahelyemen, és otthon.
- Próbálj elvonatkoztatni, próbálj olyan elfoglaltságot keresni, ami elvonja a figyelmed a családi problémákról .- mondja a doktor lágy megnyugtató hangon. Mintha ő tudná, milyen is, ilyen körülmények közt élni. Fekete keményfedeles, több száz oldalas könyvekből bölcsek tapasztalatait, kísérletezéseit és okosságait bemagolta, aztán az alapján a betegekhez vág egy-két üres mondatot.
- Tudja mi zavar a legjobban? - kérdi Zoé. Az! Hogy mindenhol tanítják nekünk hogy mi a normális, mi a jó, mi az elfogadott, aztán a valóságban minden ennek az ellentéte. Nem jó semmi, és
semmi sem normális. Én csak egy boldog családi éltetet szerettem volna mindig. De ez sosem fog megvalósulni. Mert mindenki meg van tébolyulva. Na, ez zavar engem! Az elértéktelenedés.
A lány feláll. Sóhajt egy nagyot. Elköszön. S hátat fordítva Dr. Cashnak távozik a szobából.
Kiszabadulva az elme káoszából, körülnézve; újra minden gyanúsan csöndes és zavaróan tiszta.



2010. november 24., szerda

Hogyan... Lecke 2

Hogyan váljunk semmibe nézett balfék apává?






Mi játszódhat le abban az emberben, aki 22 évnyi házasság után képes elhagyni a családját (feleségét, 3 gyerekét) egy szerencsétlen a nyomorba vezető életért?


Múlt:
-Szerető feleség;
aki minden nap főz, meleg étellel várja haza férjét. Takarít, hogy otthonuk tiszta és takaros legyen. Mos, hogy minden nap illatos ruhát tudjon a család minden tagja magára ölteni.
-Szerető gyerekek;
akik ahogy tudnak segítenek anyjuknak, apjuknak, hogy az élet gördülékenyen folyhasson. 


Jelen:
-Az apa rájön, hogy ő élni akar és fiatal még ahhoz, hogy biztos családi háttérrel élje le élete hátralévő részét.
-Az apa megkattan, átveri családját.
Munkával és horgászattal álcázva mocskos tetteit, több mint egy évig tartja tévhitben hozzátratozóit.
-Miután az apa félrelépése kiderül, minden széthullani látszik. A család tönkremegy.


Jövő:
-Az apa összejön egy 4 gyerekes nővel, ami egyenesen vezet anyagi csődbejutásához. Eltartani a 4 gyereket és még a sajátjait is... (Bár általá az új családba csöppenő apák elfelejtik a sajátjaikat.)
-Az apa felesége és 3 saját gyermeke, pszichológussal és ügyvéddel egyeztetve olyan végzést ír, ami majdnem teljes vagyonától megfosztja őt. Ugyan az apa miatt kialakult depresszió és lelki sérülések kezelése és orvoslása csöppet sem költségkímélő.
-Az apa nem fogja látni gyerekeit megházasodni, és unokáival sem fog találkozni.
-Új családja teljesen kiszipojozza, 4 gyereket és egy munkanélküli nőt eltartani nehezebb, mint 3 gyereket és egy dolgozó feleséget. -> alkoholista megkeseredett emberré válik.


Kérdem én akkor, jó és boldogabb jövőkép ez? S mindez azért, hogy kalandozzunk? Élni akar, mi?! Szánalmas alak.




Levonult az ár, takarítanak

Ami vigasztalhatja őket: a borsod megyeiek sokkal rosszabbul jártak.

A fotót készítette: Derencsényi István

Tiszacsege. Június elején a településen a belvízelvezető árkokba szivattyúzzák a felgyülemlett vizet – melyhez gépeket Hajdúböszörményből hoztak. Nem kellett sokat költeniük védekezésre, hiszen a gát felfogta az ár nagy részét – sorolja az előzményeket Simon Sándor a polgármesteri hivatal katasztrófavédelmi ügyintézője.

Csak a vis maior keretből
Mint mondja, Egyekre szállítottak mintegy 10 millió forint értékű anyagot töltéshez, és a megnövekedett terhelés miatt megrongálódott az út, melynek helyreállításához a vismajor keretből igényeltek pénzt. Énnél sokkal többre nincs is szükségük, ugyanis hiába volt az idei minden eddiginél nagyobb áradás, nekik nem kellett katasztrófahelyzettel szembenézniük. Hozzátette, naprakész terveikkel rendelkeznek a máskor is várható árvízhelyzet megelőzésére és kezelésére.
A megáradt folyó ugyan lassan visszahúzódik a medrébe, a komp még nem tud közlekedni. Az ár elvonult, de még iszap borítja a házak alsó részét, illetve az utakat, a tulajdonosok szorgosan próbálják megtisztítani ingatlanjaikat a mocsoktól.

– Bútorokat és minden mozgathatót a ház felső szintjére pakoltunk, szerencsére feleslegesen, mert az áradás 20 centiméterrel állt meg a házam küszöbe alatt – meséli Laczai Balázs az egyik Tisza-parti üdülő tulajdonosa. Az iszap teljes eltakarítása után megkezdik az ingatlan renoválását, le kell festeniük a kerítést és a falakat.

Az egykori válogatott kézilabdázó Varga István éppen megrongált házából takarítja a felgyülemlett iszapot, amikor odaérünk. Abbahagyva a pakolást mondja: 25 éve, magasított alapra épített üdülőjét, mert biztonságban akarta tudni a víztől, ám az idei, soha nem látott méretű árvíz bebizonyította még ennél is magasabbra kellett volna.
A házba betörő víz eláztatta a padlót, a falakat, s annak ellenére, hogy az időjárást figyelve már készültek az áradásra, nem tudták megelőzni a bajt. Még most mérik fel a károkat, de – ahogy fogalmazott – azok említésre sem méltóak a Borsod megyét értekhez képest.
( HBN - VVN )

A cikk a Naplóban június 24-én jelent meg, és szintén megtaláljátok a haon-on is. :)

2010. november 23., kedd

Ezt az összeesküvést...

Mc'Donalds és Mystery Gang??? Pfuhuuuuuu... Na most a padlón van az állam és érzelmek hada dúl bennem ... :D Miért velük reklámozzák a műanyag ,,kaját"??? Wááá


Olyan puha, hogy meghalooook!!!

Gru! Muszáj megnéznem! Iszonyatosan jópofa és szívmelengető kis alkotás!



Írok róla egy kritikát, amint megnéztem! ;)

Nem mossa el a szezont az eső

Ezzel a címmel találjátok meg a haon-on is a cikkünket, mely a Naplóban is publikálva lett.






Az írás pedig a következő:


– A tavalyi nyárhoz hasonlóan erős forgalomra számítunk – jelentette ki Kovács Zsuzsanna, a Hotel Lycium és Aquaticum Termál és Wellness Hotel marketing vezetője. Elmondta, a belföldi vendégek mellett évről évre több külföldi turista érkezik Debrecenbe, így a szálloda kihasználtsága a válság ellenére szinten tudott maradni.
– Az utazók azonban, kevésbé gondolkodnak előre, s jellemzően – anyagi helyzetüktől függően – az utolsó pillanatban foglalnak szállást – mutatott rá egy egyre erősödő tendenciára. Hangsúlyozta, elsősorban a jó ár-érték arányú, színvonalas szolgálatatásokkal, valamint a kereslethez igazodva, az árak minimális csökkentésével kívánnak a vendégeknek kedvezni.


Leleményesen


Megyénk egyetlen ötcsillagos szállodájában, a Hotel Divinusban legalább 15 százélékkal magasabb foglaltságot remélnek, mindamellett, hogy a tavalyi nettó átlag szobaárukat minimálisan emelték. – Mi a többi piaci szereplővel ellentétben nem további engedményekkel próbáljuk értékesíteni szobáinkat, hanem – a nyitó szállodai arculattól elszakadva – a 2009-es árainkat megtartva és a magasabb foglaltsági napokon lehetőleg magasabb áron – tájékoztatott Szabó Zsuzsanna Mónika, a szálloda pr managere.
De nemcsak a nagy fogadó képességű hotelek bíznak a jó szezonban. Máté Lajos a józsai Family Clubhotel szállodaigazgatója reméli a jóidő beköszöntével a forgalom is javul. De nem bízza a véletlenre a dolgot, – mint mondta – a városi rendezvények mellett saját programokkal is várják a vendégeiket. – Júliusban palacsintasütő, augusztusban pedig karneváli gasztronómiai versenyt rendezünk – jegyezte meg. Megemlítette: az idegenforgalmi adó ugyan nőtt, de a válságra való tekintettel ők nem emeltek áraikon.


Nem aggódnak


Megyénk fürdővárosában nem aggódnak a szállodák, a megkérdezettek egyöntetűen jó szezonra számítanak. Mint mondták a hajdúszoboszlói gazdag rendezvénykínálat kárpótolja a látogatókat a főszezonban kimaradó kedvezmények miatt. A Hotel Platánban – tájékoztatásuk szerint – ezt támasztja alá a foglalások 75 százalékos mértéke is.
A szálláshelyen elmondták, az idegenforgalmi adó megemelése miatt ugyan nőttek az áraik, de azzal egyenes arányban a szolgáltatásuk minősége is javult. Az előző évekhez hasonló forgalomra számítanak a Aurum Hotelben is, ahol a szálláshely vezetői legkedvezőbbnek az egy hetes akciójukat tartják. Bár a szeszélyes időjárás miatt a Hotel Koronában még nem volt túl sok foglalás, tapasztalataik szerint ez változni fog, kedvező ajánlataiknak köszönhetően.


Kevesebb a sátor


A szállodákhoz képest a kempingek forgalma az előfoglalások mértéke alapján csökkent. A megkérdezettek egységesen azt nyilatkozták, az utóbbi idők esőzései miatt jóval kevesebb foglalás érkezett, de még reménykednek, hogy legalább olyan jó szezon áll előttük, mint amilyet az előző években tapasztaltak. 
(HBN - BVZS, VVN ;) )




Interjú, turisztika

Interjú, azaz az információ gyűjtés egyik eszköze.

A Naplónál a szakmai gyakorlatunk első közös témája Zsuzsival; megyénk idegenforgalma, turisztikája volt. Rengeteg hotelt, motelt, panziót, szállodát és kempinget kerestünk fel, a vezetőségtől és pr menedzserektől számos oldalról közelítve érdeklődtünk idei szezonjukról.
S végül átlagolva a válaszokat, általánosan írtunk megyénk turisztikájának reményeiről.





A debreceni Hotel Lycium és Aquaticum Termál és Wellness Hotel illetékesétől a következő válaszokat kaptuk:




-Milyen szezonra számítanak idén nyáron?


Az Aquaticum Termál és Wellness Hotel****-ben a nyári szezon hagyományosan kiemelt forgalmú, így a tavalyi nyárhoz hasonló erős forgalomra számítunk. A belföldi vendégek mellett évről évre több román turista érkezik Debrecenbe, így a szálloda kihasználtsága a válság ellenére szinten tudott maradni.


-Sok előfoglalásuk van már?


Az utóbbi időben a foglalási szokások teljesen megváltoztak. Az utazók kevésbé gondolkodnak előre, a tendenciák azt mutatják, hogy anyagi helyzetük függvényében az utolsó pillanatban foglalnak. Az Aquaticum Termál és Wellness Hotelben a múlt héten futott egy előfoglalási akció, amelynek keretében nagyon sokan már most lefoglalták nyaralásukat.


-Milyen akcióik, különleges ajánlataik vannak? 


Kulturális program csomag, illetve Aquaticum élményfürdős csomagok.
Az Aquaticum Termál és Wellness Hotel****-ben a gyermek- és bababarát szolgáltatások miatt az 5 éjszakás Kalandra fel! csomag a legnépszerűbb, amely az élményfürdő és a termálfürdő korlátlan használatát tartalmazza. A szállodába nagyrészt családok jönnek pihenni, számunkra a gyermekbarát szolgáltatások mellett az Állatkert és Vidámpark közelsége és a Nagyerdő által biztosított természetes környezet is nagyon fontos. A Hotel Lyciumba elsősorban városlátogató a kulturális programok iránt érdeklődő turisták érkeznek. A Déri Múzeummal együttműködve az idén az Aranymaszk kiállításra szóló belépőt tartalmazó kulturális csomagajánlattal várjuk a vendégeket. Az idén is tervezzük a MODEM aktuális kiállításokhoz kapcsolódó, belépőjegyet tartalmazó csomagajánlat összeállítását. A Hotel Lyciumban továbbra is nagyon kedvelt a Virágkarneváli csomag, hiszen itt akár a szállodai szoba ablakából is követhető a karnevál.


-Az áraik az előző évekhez képest változtak? Ha igen, milyen irányba és milyen mértékben?


A szállodák árai igazodva a kereslethez enyhén csökkentek, azonban a többi szállodával ellentétben mi nem tervezzük, hogy nagyon olcsó last minute ajánlatokkal jövünk elő a nyáron. Arra törekszünk, hogy jó ár-érték arányú, színvonalas szolgáltatásokat nyújtsunk vendégeinknek.


A kész cikket is megtekinthetitek fentebb. :)

2010. november 19., péntek

Vers

Nem tudok



Nem tudok nyugodtan ülni,
A rosszakat tétlen tűrni.


Nem tudok nyugodtan enni,
A falatokat boldogan nyelni.


Nem tudok nyugodtan inni,
Szomjamat bármikor oltani.


Nem tudok nyugodtan aludni,
Rémálmoktól hajnal felocsúdni.


Nem tudok nyugodtan bízni,
Folyton a bántástól félni.


Nem tudok nyugodtan nézni,
Szemedben segítséget lelni.

2010. november 17., szerda

Csöndkiáltó

Művelődjetek, szívjatok magatokba egy kis kultúrát!



Kaptam a Déri Múzeum Baráti Körétől egy meghívót, melyet a ti figyelmetekbe is ajánlok:

2010. november 19. (péntek) 16.30
„Csöndkiáltó” - Dudás Sándor költő válogatott versei
A szerzőt bemutatja: Serfőző Attila író, költő, festőművész, a Héttorony irodalmi folyóirat főszerkesztője
Közreműködnek: Erdélyi Márta, Régi Erzsébet, Rácz-Fodor Sándor
Helye: Benedek Elek Könyvtár (Debrecen, Piac u. 68.)

Szeretettel várjuk Önöket!


Az ilyen programokba még senki nem halt bele, és még talán ragadna is valami rátok. ;) Én csak ajánlani tudom...

2010. november 13., szombat

Quimby a Campuson

Hozták a formájukat a fesztiválon a srácok


    Kép forrása: Magánarchívum


A Campus fesztivál utolsó napján a Pepsi nagyszínpadon láthatták a rajongók a Quimby nevű zenekart. Színpadra lépésük előtt az énekes, Kiss Tibor válaszolt pár kérdésünkre. A jártasak tudják, hogy Ajjajaj című daluk lett az év dala a Fonogram 2010 díjkiosztó gáláján! Elsősorban ennek a nótának a születéséről érdeklődtünk Tibortól. Aki elmondta, hogy éppen Balatonfelvidéken voltak egy kis házikóban, zenélgettek, főztek. A dalt zongoroán kezdte el komponálni, ám akkor úgy érezték nem tudnak vele mit kezdeni, félretették és később újra elővették. 


Kép forrása: Magánarchívum


Beszélt ihletforrásaikról, ami általában a véletlennek köszönhető indíttatás, a való szürreál szüleményei. A környezet, a belső érzések - széles palettán mozog mondanivalójuk.
Tibor arra a kérdésünkre, hogy látogatóként is eljönne e a Campusra, bizonytalanul reagált. 
,,Nem biztos, hogy eljönnék, kevés a szabadidőm. Amúgy jó kis fesztivál a Campus, de kinőttem már a sátorozásból" - mondta.
Az érdeklődők 2010.12.10-én találkozhatnak a zenekarral a Lovardában őszi turnéjuk egyik állomásán.


Felvétel a Campusról:


Quimby - Autó egy szerpentinen: