Az élet úgy marja lelked,
Hogy ernyedve engeded le kezed.
Küzdenél még, de erőd elfogyott,
Minden mi éltetett egyszerre elhagyott.
Az utolsó ziháló lélegzet fáj,
A szenvedés szíved mélyéig váj.
Vörös szemedben egy könnycsepp csillan fel,
Talán a remény újra éledt és nem veszett el.
Akaratod gyenge bármilyen cselekedethez,
Ülve maradsz inkább és odaragadsz székedhez.
Nem tudod mit tegyél, nehéz az élet,
De számodra oly messze még a végzet.
Harcos vagy, aki szembeszáll a valóval,
Az összes tortúrát megtöröd kardoddal.
Kardoddal, amely maga a szíved és elméd,
S a sok balgaság nem néz többet feléd.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése