2010. november 13., szombat

Quimby a Campuson

Hozták a formájukat a fesztiválon a srácok


    Kép forrása: Magánarchívum


A Campus fesztivál utolsó napján a Pepsi nagyszínpadon láthatták a rajongók a Quimby nevű zenekart. Színpadra lépésük előtt az énekes, Kiss Tibor válaszolt pár kérdésünkre. A jártasak tudják, hogy Ajjajaj című daluk lett az év dala a Fonogram 2010 díjkiosztó gáláján! Elsősorban ennek a nótának a születéséről érdeklődtünk Tibortól. Aki elmondta, hogy éppen Balatonfelvidéken voltak egy kis házikóban, zenélgettek, főztek. A dalt zongoroán kezdte el komponálni, ám akkor úgy érezték nem tudnak vele mit kezdeni, félretették és később újra elővették. 


Kép forrása: Magánarchívum


Beszélt ihletforrásaikról, ami általában a véletlennek köszönhető indíttatás, a való szürreál szüleményei. A környezet, a belső érzések - széles palettán mozog mondanivalójuk.
Tibor arra a kérdésünkre, hogy látogatóként is eljönne e a Campusra, bizonytalanul reagált. 
,,Nem biztos, hogy eljönnék, kevés a szabadidőm. Amúgy jó kis fesztivál a Campus, de kinőttem már a sátorozásból" - mondta.
Az érdeklődők 2010.12.10-én találkozhatnak a zenekarral a Lovardában őszi turnéjuk egyik állomásán.


Felvétel a Campusról:


Quimby - Autó egy szerpentinen:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése