2010. november 4., csütörtök

Mystery Gang Rockabilly Trio

Nyáron a Campus fesztiválon kolléganőmmel ( aki barátnőm és osztálytársam is; Zsuzsi ) kinn voltunk az összes napon és vadásztuk a fellépőket. Igaz, kicsit szelektáltuk őket, mert csak azokkal készítettünk interjút, akiket különösen szeretünk. Viszont annyi bőven elég volt. Mert a Naplóba nem fért volna bele száz riport! :)

A Mystery Ganggel készített interjú után a következő rövid cikket írtam, ami a haon-on megtalálható:



Megalakulásuk óta sokkal hitelesebben hozzák a kor jellegzetességeit, és stílusuk is színesedett -egyre jobban forrják ki saját zenei irányzatukat.
Nemrég jelent meg koncertlemezük, és ősszel stúdiólemezt hoznak össze. Járják a világot, nagyon sok országban lépnek fel, a jövő héten Finnország fővárosában láthatják őket a rajongók. Egri Péter, a zenekar énekese érdeklődésünkre elmondta, mindenhol ugyanolyan lázzal fogadják őket, mint itthon, az első tíz sorban táncolnak a lányok, mögöttük pedig vegyül a közönség. Hozzátette, külön szeretnék választani a hazai és külföldi karrierjüket, ami annyit tesz, hogy ezentúl Magyarországon kevesebbet fognak játszani - ám azt mélyebb átéléssel teszik majd. Imádják Debrecent, rengeteg barátjuk él itt - amikor eljönnek ide bulizni, mindig fantasztikus hangulat kerekedik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése