Az írás pedig a következő:
– A tavalyi nyárhoz hasonlóan erős forgalomra számítunk – jelentette ki Kovács Zsuzsanna, a Hotel Lycium és Aquaticum Termál és Wellness Hotel marketing vezetője. Elmondta, a belföldi vendégek mellett évről évre több külföldi turista érkezik Debrecenbe, így a szálloda kihasználtsága a válság ellenére szinten tudott maradni.
– Az utazók azonban, kevésbé gondolkodnak előre, s jellemzően – anyagi helyzetüktől függően – az utolsó pillanatban foglalnak szállást – mutatott rá egy egyre erősödő tendenciára. Hangsúlyozta, elsősorban a jó ár-érték arányú, színvonalas szolgálatatásokkal, valamint a kereslethez igazodva, az árak minimális csökkentésével kívánnak a vendégeknek kedvezni.
Leleményesen
Megyénk egyetlen ötcsillagos szállodájában, a Hotel Divinusban legalább 15 százélékkal magasabb foglaltságot remélnek, mindamellett, hogy a tavalyi nettó átlag szobaárukat minimálisan emelték. – Mi a többi piaci szereplővel ellentétben nem további engedményekkel próbáljuk értékesíteni szobáinkat, hanem – a nyitó szállodai arculattól elszakadva – a 2009-es árainkat megtartva és a magasabb foglaltsági napokon lehetőleg magasabb áron – tájékoztatott Szabó Zsuzsanna Mónika, a szálloda pr managere.
De nemcsak a nagy fogadó képességű hotelek bíznak a jó szezonban. Máté Lajos a józsai Family Clubhotel szállodaigazgatója reméli a jóidő beköszöntével a forgalom is javul. De nem bízza a véletlenre a dolgot, – mint mondta – a városi rendezvények mellett saját programokkal is várják a vendégeiket. – Júliusban palacsintasütő, augusztusban pedig karneváli gasztronómiai versenyt rendezünk – jegyezte meg. Megemlítette: az idegenforgalmi adó ugyan nőtt, de a válságra való tekintettel ők nem emeltek áraikon.
Nem aggódnak
Megyénk fürdővárosában nem aggódnak a szállodák, a megkérdezettek egyöntetűen jó szezonra számítanak. Mint mondták a hajdúszoboszlói gazdag rendezvénykínálat kárpótolja a látogatókat a főszezonban kimaradó kedvezmények miatt. A Hotel Platánban – tájékoztatásuk szerint – ezt támasztja alá a foglalások 75 százalékos mértéke is.
A szálláshelyen elmondták, az idegenforgalmi adó megemelése miatt ugyan nőttek az áraik, de azzal egyenes arányban a szolgáltatásuk minősége is javult. Az előző évekhez hasonló forgalomra számítanak a Aurum Hotelben is, ahol a szálláshely vezetői legkedvezőbbnek az egy hetes akciójukat tartják. Bár a szeszélyes időjárás miatt a Hotel Koronában még nem volt túl sok foglalás, tapasztalataik szerint ez változni fog, kedvező ajánlataiknak köszönhetően.
Kevesebb a sátor
A szállodákhoz képest a kempingek forgalma az előfoglalások mértéke alapján csökkent. A megkérdezettek egységesen azt nyilatkozták, az utóbbi idők esőzései miatt jóval kevesebb foglalás érkezett, de még reménykednek, hogy legalább olyan jó szezon áll előttük, mint amilyet az előző években tapasztaltak.
(HBN - BVZS, VVN ;) )
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése