Neveletlen nevelők 2.

Folytatva előző bejegyzésem;

A minap, amikor egy szűk járdára felfestett bicikliúton keróztam, sikerült összeakadnom egy ilyen díszpéldánnyal. Nem tudom feldolgozni, hogy ha egy szűk helyen sétálgat valaki - ráadásul a bicikli úton - miért kell pont középen haladnia? Nem egyszerűbb lenne magát is megkímélni a mindenféle kacskaringózástól/idegeskedéstől és a járda szélén mennie dolgára?

Szóval ott sétálgatott előttem.

Nem volt probléma, hiszen az ilyen esetekre szolgál jó célt a hűséges társ - a csengő.

Csengetek egyszer. Nem megy arrébb. Közeledem. Csengetek még egyszer. Nem mozdul. Mögé érek; még utoljára jól megnyomtam a csengőt. Erre sem mozdul.
Jó, ha ő nem mozdul - akkor kikerülöm - ha hozzáérek ha nem. ( Megfigyeltem és nem volt bedugva a füle, ráadásul egy környékbeli fazon.) 

Nagyon közel hozzá elsuhantam mellette; erre elkezdte szidni az anyukám, illetve a bunkó kerósokat.

Igen, biztosan én vagyok a bunkó, miután többszöri jelzés után sem volt képes legalább egy picit arrébb-mozdulni.

De ő is egy felnőtt, akit tisztelni kell, akire fel kell nézni.
S miért bosszant? Azért mert minden 3. ember ilyen.

 Elvárások azok folyamatosan vannak, de hogy egy kis pozitív példát mutasson, vagy viszonozza az elsőre megadandó feltétlen tiszteletet; az lehetetlen.