Vers

Lelki-terror

Szép és ép, de mindez látszat,
A külcsín tébolyító káprázat.
Üres szavak, hamis ígéretek,
Illúzió romboló fals tettek. 

Vakon bízni - durván megégni,
Senkinek nem kéne ezt megélni.
Mikor szíved őszintén kitárod,
S viszonzásul te is ezt várod,
Akkor lelked megvágod.

Mert lehetsz akármilyen jó,
A sors csupán mostoha folyó.
Mely olyan emberekhez sodor,
Kikben gonoszság honol.

Szívedbe marnak, lelkedbe tépnek,
Napról napra belülről felélnek.
Hiszen ezt józan ésszel ki bírja?
Mikor valaki jóságod birtokolja.
Önkényesen szadista-mód kihasználja,
Téged csak hitegetve; ő ezt imádja.

Viselkedésük tiszteletlen,
Őrjítő, megalázó és kegyetlen.
Miért azt bántják, ki nem érdemli?
Ki jót tesz azzal, ki őt szereti.

Ugyan mi ez, ha nem lelki-terror?
Mikor folyton a fájdalom korbácsol.
S lelked;
Akár szétmorzsolt szilánkok a fényben,
Szikráznak, mint csillagok vaksötétben.

                Fotók: Pazonyi Dóri