Vers

                              Fotó: Pazonyi Dóri

Mintha celeb volnék

Komolyan mondom, el sem hiszem,
Egyeseknek ilyen izgis az életem?
Unalmas létüket az teszi boldoggá,
Hogy engem tesznek központi témává.

Jó, valahol jó érzés örömet okozni,
Úgy, hogy azért meg sem kell dolgozni.
S ezzel nem is lenne probléma, De...
Mire jó a hátam mögött alázni, He?
Közben meg jó-pofizni a szemembe?

Én, ha negatív véleménnyel vagyok,
Energiát feleslegesen nem pazarolok.
Ilyen alakokkal minek foglalkozzak?
Haszontalan rajtuk gondolkozzak?

Ezek, meg valahol pont ezt élvezik,
Ha nem smúzolhat rólad; éhezik.
Éhezik a lelke a célpont életére,
Hogy áskálódhasson benne, végre.

S a nagy igyekezetben, nem veszi észre, 
Hogy élete, saját keze által megy tönkre.
Elsiklik személyes boldogsága felett,
Mert a legfontosabb neki más léte lett.

Ó de nem csak más dolgait szidják,
A magukét szintén ki nem állhatják.
Töretlen mindenhol csak panaszkodnak,
Amikor tehetik szakadatlan nyavajognak.

Így hogyan is lehetnének vidám emberek?
Megállás nélkül ratyi dolgokról beszélnek.
Folyton-folyvást szövegelnek,melodrámáznak, 
De én tudom, hogy egyszer úgyis ráfáznak.

Mert ezek által bezárják a kapukat,
S egy ködös szobába szorítják magukat.
Bevonzanak mindenféle silány dolgot,
Mi lesz így ezekkel? Oh Mein Gott!

Pedig mindegyik lehetne igazán boldog,
Nem ilyen hitvány selejtes bulldog...
Igazgathatná jó útra saját kis sorsát,
Elfelejthetné minden utált társát.

Elégedetten örömteli élhetné napjait,
Ahelyett, hogy magának kreálja gondjait.
Szörnyű, hogy milyen utálatossá válik,
Keserű vínember lesz, ez már látszik.

Pedig megkönnyíthetnénk egymás dolgát,
Ha gerinces lenne nekem mondaná a baját.
Én meg csak megveregetném a vállát,
S Isten hírével adnám ki útját.