Vasvillás hazafutás

,,Azért amiért nem érted, nem kell elítélni…”

Régebben szerettem kifejezni magam oly módon, hogy a gondolataimat, eszmei hozzáállásomat a külsőmön viseltem. Értem ez alatt a különböző feliratos pólókat, a többlettartalommal bíró kiegészítőket. Nem szerettem beleolvadni a tömegbe, valahogy mindig jó érzéssel töltött el a tudat, hogy nem voltam egy tucat ember, és ha kis apróságokban is – de legalább elértem a velem szemben jövő emberektől. Nem akartam beállni a sorba.

Egy időben megszállottja voltam a környezetvédelemnek és mindennek, ami hozzájárulhatott az egészségesebb és tisztább jövőképhez. S azt akartam, hogy az emberek ne csak a tetteimben lássák a hozzáállásom, hanem ha rám néznek, legyen rajtam valami olyan jegy, ami arra utal, hogy szeretem a Földünket, és ha kell, küzdök is érte. Én ezt egy jelentéssel bíró cipőfűzővel illusztráltam.

Bizonyára sokan ismerik a különböző színű cipőfűzők jelentését. Manapság nem tudom, van e különösebb újítás, vagy még az egykoron kijelentett mondanivaló él e – egy biztos, én szerettem új jelentést kitalálni/alkotni.

Így én a zöld színű cipőfűzőre ráaggattam, hogy aki azt viseli – az környezetvédő.

A közismert színek és a jelentéseik:

-          sárga; anarchista punk

-          piros; kommunista punk

-          kék; rendőrgyűlölő

-          fehér; szélsőjobbos

Tehát ha valaki ezeket a cipőfűzőket hordta, tudni lehetett róla, hogy akkor ő milyen identitású, melyik szubkultúrabeli réteg tagja. Persze sokféle színhez kötődő jelentés élt még, ezek az ismertebbek.

Nekem a fél családom Erdélyben él, és míg fiatalabb voltam – nyaranta mindig náluk töltöttem a szünidőket. Körülbelül 15 éves lehettem, mikor nyáron, szintén Erdélyben nagyszüleimnél voltam. Akkoriban még nagyon nem érdekelt az, ha külsőm miatt megszóltak, vagy kinéztek – így ott is bátran mentem az utcára bakancsban, amibe zöld cipőfűzőt fűztem.

Egy nap, az egyik erdélyi kis barátnőmet megkértem, hogy sétáljunk, menjünk el fagyizni. Így is tettünk, elsétáltunk a kastély parkba – beszélgettünk, nézelődtünk. Aztán amikor elmentünk fagyizóba, én megvártam a barátnőm kinn az üzlet előtt. Míg vácsorogtam, arra lettem figyelmes, hogy gyűlnek az emberek körülöttem. Kinéztem a jobb oldalamra, s láttam, hogy már 10 ember áll ott és mutogatnak, összesúgnak. Ez a 10 ember apránként 25 lett és már fenyegetően kiabáltak rám, hogy mit akarok én ott, menjek onnan. Igazából nem értettem, és nem is tudtam mire vélni, mi ez az egész. Kijött az üzletből a barátnőm, egyből említettem neki, hogy valami nagyon nem okés. Ekkor a tömegben előkerült egy vasvilla is és azt ordibálták felénk, hogy,,te rasszista”. Akkor már összeállt a kép, azt hitték, amiért bakancs volt rajtam – színes fűzővel, hogy én valami szélsőjobbos vagyok. Megijedtünk, mivel elindultak felénk – s mi féltve életünket hazáig futottunk. Leráztuk őket. Végül nem történt semmi.

Azért kíváncsi lettem volna arra, hogy vajon nem e egy közös szalmaszedésre akartak e invitálni – amihez ugye szükséges a vasvilla?!

Mindenesetre én tanultam az esetből, Erdélyben nem érdemes feltűnősködni – ott még jobban nem értik meg azt, ha te másabb vagy mint az átlag, sőt, félre is értelmezik és rád aggatnak mindenféle jelzőt. Azóta, mikor náluk vagyok – teljesen átszellemülök.