2011. február 20., vasárnap

Pillanatok - Nagyonmormota


Pillanatok - Kíváncsiság

Pillanatok - Büszkeség

Vers részlet

Tükör



Arcodba mondja, de nem téged lát,
Benned éli ki minden problémáját.
Másban a hibát azonnal megtalálja,
De az igaz szavakat ki nem állja.
Nem néz semmibe, ezt nyiltan vállalja,
Gyűlölködő érzéseit ordítva tálalja.
Hibáit soha nem ismeri be,
Élete fájdalmát rajtad veri le.
Örömöd arcodon megveti,
Boldogságod ha teheti, eltemeti.

2011. február 13., vasárnap

Halpusztulás a Hortobágy-Berettyón

Júniusban a  Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei alapos felmérése alapján; több mint egy tonna hal pusztult el a folyón 3-4 nap alatt.
E tények kitudódásakor felkerestünk egy helyi halászt, hogy elmondja, ő hogyan látja ezt a helyzetet.


Kép forrása: haon

,,Harminc év alatt három nagyobb halpusztulással találkozott Molnár László püspökladányi halász. 
Sokan mondják, hogy rengeteg hal veszett oda, azonban ő, mint érdeklődésünkre elmondta, nem gondolja valósnak ezt a tényt, mivel semmi szokatlanra nem figyelt fel. Szavai szerint a kijelentésnek nagyobb füstje van, mint lángja.  Úgy véli, a természetes kiválasztódás tréfálta meg az embereket. Ívás után legyengülnek a halak, és a nem életképes egyedek élete véget ér. A folyó bizonyos részein elpusztul 5-10 példány, a sodrás tovább viszi a tetemeket, és ezek bizonyos részeken felgyűlhetnek a hínárnak és egyéb növényeknek köszönhetően. S a hozzá nem értő egy nagyobb darabszámú elpusztult hal láttán egyből arra gondol, hogy az állatok halálának komolyabb oka van."

A teljes cikk itt található.

2011. február 10., csütörtök

ViktóÓória

Vénusz Légycsapója


Egyes növények, amelyek tápanyagszegény talajon élnek, rovarokkal pótolják igényeiket. Ezeket a növényeket rovarfogóknak nevezik - ide tartozik a Vénusz légycsapója.


 Az évtizedek alatt a gyűjtők prédája lett, így ma már védett növénynek számít - nívós üzletekben nálunk is beszerezhető.


Magvakból 4-5 év alatt fejlődik ki, azonban akár 25-30 évig is elél.
Szaporítani oldalhajtásokról érdemes, talajba leszúrva a hajtást, ha szerencsénk van, újabb kis légycsapó alakul ki.


A növény csapdáiban 3-3 érzékelő szőr található, amikor a zsákmány ezekhez ér - fél másodperc alatt összezáródnak ,,fogai" és megemészti áldozatát emésztőnedveivel - ez a folyamat akár egy hétig is eltarthat.


A légycsapó szereti a napsütést és igényli a párás légkört - ezt terráriummal könnyen biztosíthatjuk számára.

A ventilátorok a kelendőbbek

Az időjárási viszonyok nagyban meghatározzák a klíma- és légtechnikai eszközök vásárlásának mértékét. Bejártuk a megyeszékhely legtöbb műszaki üzletét és áruházát, érdeklődtünk a klímaberendezések és ventilátorok értékesítésével kapcsolatos tapasztalataikról.
Az áruházak kínálata
A légkondicionáló berendezésekkel szemben a ventilátor a kelendőbb termék – ezt az is meghatározza, hogy a beszerelést igénylő split klíma költségesebb. Akadt olyan üzlet, ahol a forgalom fele a ventilátor-eladásnak köszönhető.
Bár a közelmúlt nagy esőzései után kissé visszaesett az érdeklődés, a hirtelen meleggel, kánikulával látványosan nőtt a vevők száma is.
Júniusban és júliusban vásárolnak a legtöbbet klímát, augusztusra az ő számuk csökken. Van olyan eset, hogy kifejezetten akciós példányt keresnek vagy konkrét márkát, azonban ha nincs készleten, mindenképpen más fajtát visznek a vevők, hiszen szükségük van hűtést szolgáló berendezésre. Az üzleteknek általában mindig van raktáron árujuk, tehát nincs arra példa, hogy ne tudnának kiszolgálni egy vevőt, illetve folyamatosan szállítanak nekik a hiányban lévő termékekből, így megvan az utánpótlás.


Háromszor annyit vásárolnak
Bednár József, a Media Markt debreceni ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tavalyi nyári időszakhoz képest, most háromszoros a darabszám-értékesítésük – ez a kánikula számlájára írható, mivel tavaly ilyenkor nem volt ilyen meleg. Üzleteikben a split klímák és a mobilklímák egyenlő arányban fogynak, de náluk is a ventilátor a vásárlók kedvence.
HBN - VVN


Információ gyűjtés közben ért egy számomra vicces szituáció. Az egyik üzletben, mikor készítettem volna interjút a kommunikációs menedzserrel, szinte nekem esett, hogy nekem van e engedélyem arra, hogy kérdezzek. :D Tehát ha én átlagos, hétköznapi vásárlóként akartam volna érdeklődni, hogy melyik elektronikai cikk a kelendőbb üzletükben, akkor is engedélyt kellett volna vigyek... :)

Ez a cikkem a haonon is megtalálható.